Juhász Ferenc

Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő:

 

Az anyaggá-dermedt álom

 

A gyermekkor-áhítat, rémület, játék, mosoly, iszonyat, tobzódó erjedettségbe-torzúltság, komoly kapkodás, kúsza gyönyörűség, tébolyodottan éhes szerelem-lüktetés: ez Szabadi Katalin ifjú művészetének, látomást-füstölgő dühödt, boldogtalan festészetének gomolygása, lehetetlenség-titka, eszeveszetten-tiszta, az anyag fölszabadulását váró gyötrelmének dacos akarata. Gyönyörű örömmel néztem képeit, az olajszagú gyermeki sötét vérző kúszadék anyag-álmokat, amelyek, mint a megmaradt álom, mint a megfagyott álom, mint a megdermedt álom, mint az anyaggá-képződött álom (az oly ritka tudatban-fönnmaradás reggeli megmaradás-anyaga) szinte a valóság véres cserepeiként füstölögnek, égő bársonyként lobognak: ronggyal, pernyével, gyermekekkel, szerelmesekkel, lovakkal, Krisztusokkal, emlőkkel, álarcokkal és babérkoszorús szerelmespár-ikonokkal.

(forrás: Juhász Ferenc: Szerelmes hazatántorgás című kötete)

 

2009. Szabadi Katalin és őze Áron színművész közös estje

Szakácsi Sándor színművész emlékére

Szakácsi Sándor tragikus halála előtti utolsó alakítása Csengey Dénes: A cella című monodrámájának főszerepe volt. A darabot Szakácsi Sándor jóbarátja, színészkollégája, őze Áron rendezte. Szakácsi ebben a színműben a siralomházban utolsó napjait töltő Villont alakítja. A darabot átható érzések, az élet utolsó szárnycsapásai egybevágtak Szakácsi valódi küzdelmével, és ennek az érzelmi vonulatnak őze Áron Szakácsi iránt érzett baráti szeretete és a két színész művészetének ereje adott igazán határtalan szabadságot, ezek együttese szabadította fel azt a hatalmas erőt, az élet iránti mindent legyőző akaratot, az élet mindenkori győzelmének kifejezését a halál felett, mely sokakban megmozdította a legmélyebb érzelmeket, gondolatokat is. Szabadi Katalin festőművészt ezek az érzések kerítették hatalmukba, mikor a darabról készült felvételt látva úgy döntött, emléket állít Szakácsi Sándornak, és túlmutatva a megfogható világon, festményeivel láthatóvá teszi ezt a jelenséget.

Szabadi Katalin rendhagyó módon kapcsolja össze Cella című sorozatával a képző- és a színművészetet. Csengey Dénes drámáját a Pesti Magyar Színház, majd őze Áron jóvoltából készült filmfelvételen számos helyszín mellett a Magyar Filmszemle és a Művészetek Völgye 2007. mutatta be. Szabadi Katalin és a Cella a Művészetek Völgyében, 2007-ben találkozott egymással először. A film vetítése és Szabadi Katalin Villon: Haláltánc-ballada című kiállítása, valamint a művész összművészetről tartott előadása egymás kísérőrendezvényei voltak. Ezalkalommal a film levetítése mellett Szabadi Katalin kifejezetten a darab hatására alkotott műveit láthatták, és beszélgethettek a rendezővel, őze Áron színművésszel is.

(részlet őze Áron kommentárjából Szabadi Katalin Szakácsi Sándor-sorozatához, melyet Csengey Dénes: A cella című monodrámájának hatására festett)

" Azt hiszem, hogy itt vált teljes egésszé és teljesen kerekké számomra és bennem ez az egész közös munka és barátság és közös út Szakácsi Sándorral, ahogy ezeken a képeken viszontlátom, teljes őszinteségében az életet, a halált, a színházat és a színpadi munkát, az ő jelenlétét ebben a színházi munkában, a közös barátságunkat, és mindent. A lényege, azt hiszem, az életszeretet és az, ami hozzátartozik: a halál. Tehát az életről szól. Úgyhogy ha Szabadi Kati azt kéri tőlem, hogy válasszak egyet, hogy melyiket fesse meg nekem, nem tudnék választani, annyira nehéz. Ebben is, abban a képben is látok valami boldogságot, öniróniát, humort, ez például nagyon fontos volt ebben a kapcsolatban, és ebben a munkában szintén. Azt hiszem, hogy enélkül sokkal nehezebb dolgunk lenne így a világban, hogyha ezzel a képességgel nem rendelkeznénk, és ezt meg kell őrizni, és erre vigyáznia kell mindenkinek, mert másképp nem megy, ki merem mondani bátran.

Nagyon örülök, hogy ő most is itt van, itt lehet most már mindig, a képeken keresztül is, társult hozzánk a festőművészet, és nem is akárhogyan. A mai nap, de már tegnap délután is gondoltam Szakira sokszor, és beszélgettem vele, és mondtam neki, hogy na Szakikám, ha tudnád, hogy én hová megyek holnap! Hát a Cellából lett egy kiállítás. És hogy mit szólna hozzá? Énszerintem tömve lenne büszkeséggel, gőggel, önimádattal, és ugyanakkor boldogsággal, és Kati, én neked nagyon szépen köszönöm, hogy itt most volt miről beszélni, hogy itt lehetett ő is köztünk, és hogy most már meg is marad."

 

2010 január - Újpest Galéria, Dr. Feledy Balázs művészeti író

A kortárs magyar képzőművészettel három évtizede foglakozó Feledy Balázs művészeti író egy korábbi megnyitóbeszédében, a Symbol Art Galériában "szuggesztív, mágikus látvány"-nak jellemezte Szabadi Katalin munkáit.

2010. január 7-i megnyitóbeszédében, az Újpest Galériában a művészeti író így vélekedett Szabadi Katalin legújabb munkáiról: ?A mai parttalan, értéknélküliségtől szenvedő világban nagy szabadsága van a festőnek, mégis nehéz eredetit alkotni. Szabadi Katalin azonban különleges festőegyéniség, képei azonnal felzaklatnak, senkit sem hagynak közönyösen. A belülről vezéreltség ennek az oka, hisz piktúráját a belső tartalmiság befolyásolja. Katalin figurális expresszionista festő, aki soha sem öncélúan eredetieskedik. Míg más festők munkái felfűzhetőek egyetlen vezérfonalra, addig az ő művészetében megjelenik a mitológia, az irodalom, a történelem, a zene, az arckép, ugyanakkor érezhetők a freudi ösztönök és a nemiség is jelen van a képein. Különleges festő, aki küzd a világ bajaival. A mámor és a pszichorealizmus egyaránt átjárja ezt a szűk, válogatott anyagot.?

 

Részlet Dr. Pogány Gábor művészettörténész megnyitóbeszédéből


Szabadi Katalin tárlatának megnyitóján, 2008. február 22-én a Pataky Galériában

 

A művészettörténész bajban van, mikor Szabadi Katalin kiállítását kell megnyitni, mert művészeti fogalmakkal, skatulyákkal, dobozokkal dolgozik, és megpróbálja a művészt, akiről éppen beszél, valamelyik skatulyába, vagy esetleg több skatulyába beosztani. Ezúttal azonban olyan művész műveit látjuk a falon, olyan művész lelkével állunk szemben, akkor is majd, amikor ő ki fog menni és csak a képek maradnak itt; aki kifejezetten lélekből, nem tudatból - értendő ezalatt, hogy spekulatív, megfontolt tudatból - érzelemből, indulatból, horribile dictu ki merem mondani, olykor dühből, nekiindultságból fest. Az ilyesfajta metódust El Grecotól kezdve Van Goghon keresztül nehéz pontos rekeszbe helyezni.(...) Érdemes, ha időt szentelnek ezeknek a képeknek, nem a motívumot nézni, hanem csak a színeket. Egyáltalán, Szabadi Katalin képein külön meg kell nézni azt, hogy mit ábrázol, aztán megpróbálni kitörölni az agyból, és megnézni azt, hogy hogyan. És a kettő együtt ad aztán - ha ezt meg tudom vizsgálni külön-külön és utána egyesíteni -, akkor ad egy szintézist, azt, amit a művésznő végül is igazából elhelyezett a képen. (...) Akik a verseit ismerik, azok azt is látják, hogy lelkileg is karakteres; és én ugyanezeket feltételezem, érzem Varnus Xaverról festett képén, sejtem a Székely Magda portrén; átélem a Síró madonna képén a megfoghatatlant.

(...) Az indulat, az érzelem és a mondanivaló együtt hat, és ez tulajdonképpen olyan kevés művésznek adatik meg, hogy egyszerre úgy spontán fel tudja kenni. Én az utolsó ilyen művésznek talán Jackson Pollockot ismertem. Ez a kiállítás egy egészen különleges művészegyéniséget mutat nekünk. Köszönjük neki, hogy idehozta a képeit.

 

 

P. Szabó Ernő

művészettörténész:

A megtisztulás ígéretét hordozó fények

Egy életérzés őszinte, naturális kifejezése - Szabadi Katalin magukkal ragadó képei
a siófoki Kálmán Imre-emlékházban, 2008. november, Magyar Nemzet

L Á T - H A T Á S

 

Festő, költő, író egyszerre a siófoki Kálmán Imre-emlékház galériájában kiállító Szabadi Katalin, aki ? noha négy tanára is volt, akiket nemcsak kiváló művészként, hanem ma is mesterekként tisztel ? valójában önmagát képezve, fejlesztve, gazdagítva alakította ki művészi és költői világát.

Képei őszinte, olykor naturális kifejezései egy monumentális életérzésnek, expresszív színkontrasztok jellemzik őket, magukkal ragadóak. Siófoki kiállításának címe, a Töreki áthatások egyrészt arra utal, hogy gyakran dolgozik a töreki művésztelepen, másrészt arra, hogy művei különböző műfajokat ötvöznek, de az áthatások távoli földrajzi pontokat, korokat, kultúrákat is összekötnek. Művein egyszerre van jelen a múlt, saját sorsának motívumai, a mindennapi élet és a szakralitás. Balatoni tájai a bibliai tájakat idézik, portréi az emberi állapotot vizionálják, ahogyan szerelmespárjai is az örök férfi és nő viszonyt jelképezik.

A tárlat magja két olyan műtárgycsoport, amelyek summázatát adják Szabadi Katalin eddigi művészetének. Az egyik a Haláltánc-sorozat, amelynek három nagyon jellemző darabja szerepel a kiállításon, a Gyermek, a Dáma, és a Paraszt. A Haláltánc középkori műfaj, a pestis európai elterjedése idején vált népszerűvé, kifejezte a véges élet alapigazságát és azt a hitet is, ami szükséges volt ahhoz, hogy a vészt ép lélekkel megélhessék az emberek ? s amihez visszatalálni igencsak ajánlatos lenne a jelen emberének is. A másik képcsoport három, triptichonként felfogható műből áll, az együttes középső része a Kőtábla, a másik a Drótkerítés, a harmadik pedig a Halottak utcája címet viseli. Együttesük az Utolsó ítélet nagy kompozícióira emlékeztet, amelyek középső része az ítélkező Istent, és a Mennyország lakóit ábrázolja, kétoldalt pedig a jók, illetve a rosszak, a pokolra, illetve a mennyországba kerülők együttesét. E képtípus sajátos, egyéni változatát látjuk a tárlaton, hiszen a két kőtáblán az Istentől kapott törvény jelenik meg, amelyet az embereknek be kellene tartaniuk, és a lépcsősor, amelyen a földi szférából a mennyei felé indulhatnak az igazak. A két oldal pedig kétféle válasza és kétféle sorsa az emberiségnek, de ? fölborult a dolgok rendje, történése, hiszen a Halottak utcájában a halottak feltámadva, újjáéledve élnek tovább, a másik oldalon pedig egy kerítés választja el az embereket valami nagyon fontostól. De nem teljesen reménytelen az ott lévők helyzete sem, hiszen a fény, a Nap vagy a Hold motívuma jelen van szinte mindegyik alkotáson. Ez a fény a megtisztulás ígérete ? feltéve, ha magunk is átéljük azt a drámát, amelyeket az alkotó élt át művei megfestése közben.

 

 

Tóth Tímea

újságíró

(2010 január, Téma)

Szabadi Katalin kőbányai festő művei az Újpest Galériában

Mámorító realizmussal indult az újév

Szabadi Katalin kőbányai festőművész másodszor mutatkozik be önálló kiállítással az Újpest Galériában. Nyolc évvel ezelőtti tárlatához képest a mostani egy sokkal esszenciálisabb kiállítás: lírai tárlat erős, drámai témákkal. A kiállítás január 24-ig tekinthető meg az Árpád úton.

Tudatosan vagy nem, de a kőbányai festőművész minden képe önmagáért beszél, a Szabadi Katalin által felvitt színpompás olajfesték nemcsak a vásznon hagy felejthetetlen nyomot, a szemlélő lelkében is hosszú ideig ottmarad a lenyomat. Magány, szorongás, szenvedés és szenvedély, harmónia és deviancia egyaránt sugárzik a képeiről. Gelléri István, a galéria igazgatója páratlan válogatással indította el a 2010-es esztendőt.

-A mai parttalan, értéknélküliségtől szenvedő világban nagy szabadsága van a festőnek, mégis nehéz eredetit alkotni. Szabadi Katalin képei azonban azonnal felzaklatnak, senkit sem hagynak közönyösen. A belülről vezéreltség ennek az oka, hisz piktúráját a belső tartalmiság befolyásolja. Katalin egyszerű, figurális expresszionista festő, aki soha sem öncélúan eredetieskedik. Míg más festők munkái felfűzhetőek egyetlen vezérfonalra, addig az ő művészetében megjelenik a mitológia, az irodalom, a történelem, a zene, az arckép, ugyanakkor érezhetők a freudi ösztönök és a nemiség is jelen van a képein. Különleges festő, aki küzd a világ bajaival. A mámor és a pszichorealizmus egyaránt átjárja ezt a szűk, válogatott anyagot- mondta el nyitó beszédében Feledy Balázs művészeti író.

Szabadi Katalin 1993 óta tagja a Kőbányai Képzőművészek Egyesületének és alapítója a Zuglói Képzőművészek Társaságának. Tavaly Kőtábla című művével elnyerte az országos Kortárs Egyházművészeti Kiállítás Ezüst diplomáját. Katalin több mint három évtizede képzőművészeti alkotómunkásságából él, otthonában négyszáz képet őriz. Egyiktől sem válik meg szívesen, gyermekeinek tekinti őket.

 

 

Dr. Farkas Attila

érseki tanácsos, művészettörténész

1988, Budavári Nagyboldogasszony Templom altemplomában

 

Korunk egyik kórképe: ifjúságunk megtorpanása. Egy korosztály menekül a valóságtól, ezért látomásokat provokál, kábulatot és révületet keres. Vajon milyen gyenge az a nemzedék, amely feladja magát, erkölcsi erejét, szellemi-lelki ütőképességét, és képtelen szintézist teremteni vágyai és a valóság, elmélkedés és cselekvés, tervezés és tettrekészség között?

A művész mindig ráérez korára, mert benne él, belőle merít.

Milyen szerencsés az az alkat, aki rendet tud teremteni önmagában, miközben átszenvedi és felemészti korának ártalmait, vajúdik a vajúdókkal, megéli, megszenvedi az új születését, és nem adja fel a reményt!

Szabadi Katalin több értelemben is kinőtt az úttalan fiatalok nemzedékéből, kinőtt és felnőtt önmagához. Nem keresi az öncélúan meghökkentőt, a polgárpukkasztót, a serdületlenek harsogó exhibicionizmusát. Nem fricskáz, nem gúnyolódik, távol áll tőle minden cinizmus.

Megőrzött magában valamit a gyermeki - már-már evangéliuminak mondott - alázatból, a tiszta lelkek naivitásából, a titkokra (mondhatnám: misztériumokra) éhes nyitottságból. ősi sejtelmek, összefüggések tudattalanul vezérelt rendje bontakozik ki képi világában: álom, álmodozás nélkül; látomás, vizionálás nélkül -, transzcendens sejtések, illúziók nélkül. Művészete profán, és mégis lényegét tekintve szakrális. Hiszen olyan tisztelettel és szeretettel éli meg a valóságot, hogy abban Üzenetet, Jelet, Jelzést talál.

Megszólal ecsetje nyomán a közvetlen és távoli, a megélt és felfoghatatlan, emberi sorsunk kezdete és vége.

Szabadi Katalin festészetének expresszív színeiben jelen van a féltő kiáltás és a fájdalmas sóhaj ugyanúgy, mint a pihegő beteljesülés. Kifejező eszközeiben elkerüli a hatásvadászatot, a csillogó-villogó divatot. Egyszerűen, őszintén, és belső hevülettel komponál. Képein - már-már vázlatszerűen - az önmagában megélt, lényegében feldolgozott, egyedi sorsában koncentrálódott valóság lényegét bontja ki. Olyannyira a lényegre szorítkozik, hogy színek és formák leegyszerűsödnek, nehogy a szemlélő a külső jegyek labirintusába tévedjen, nehogy megtévessze őt a mesterségbeli finomkodás élvezetének felszínes gyönyöre.

Szabadi Katalin csak azt és annyit kínál fel vásznain, amely spontán, és az élmény rögtönzöttségéből következik.

A pillanat hangja az, melyet nem zavar meg a másnap és a holnapután hamiskás visszhangja. Ezért áll távol tőle minden rafinéria, kimódolt manír - ne mondjam: hazugság!

 

(A kiállítás anyagát zsűrizte: Dávid Katalin művészettörténész)

 

 

 

Matyikó Sebestyén József

A Kálmán Imre Múzeum igazgatója:

 

A lélek törvénytáblája

Új Ember, 2008 október

 

 

Szabadi Katalin képeinek legfeltűnőbb tulajdonsága, hogy egy univerzumot, egy maga teremtette világmindenséget ábrázol. Nem is ábrázol, hanem vizionál. A képi beszéd az ő esetében egy látomás élményétől felzaklatott lélek élménybeszámolója. A kimondott, vagy ábrázolt fogalmak, legyen az ember, állat, fa, virág, ház, egymásnak testvéri közelségű rokona. Az embernél nem eldöntött, hogy férfi, vagy nő, sőt, hogy állat?e, vagy növény. A történet helyszínéről nem tudni, hogy kint, vagy bent játszódik. Csak az nyilvánvaló, hogy itt minden állapot változó. A kimondott szó, az ábrázolt alak nem egyértelmű, nem végleges. A metamorfózis áthatja a dolgokat. Az életben nincsenek végleges állapotok. Ez a főtétele Szabadi Katalin mondanivalójának. Ha nincsen kész élet?állapot, akkor a változásokra készen kell állni ? elsőként a festőművésznek, másodikként a befogadónak. Dinamikus állapot elviseléséről van szó. Érzékeny és zaklatott lélek állapot van a képekben. Maga a festék felvitele a vászonra is oly ösztönös, keresetlen. Nincs benne botladozás, de meg nem áll, ha ömlik a történet. Szabad áradással, mese logikával, gyermeki szívvel, képek egymás után, egyikből a másikba. Sötétből a fénybe, égből a földre.

Oldalmenü
Diavetítő
Naptár